Castlevania. Sok embernek csalt mosolyt az arcára és örömöt a szívébe, amikor a Konami kijelentette, hogy a régi ugrálós-kaszabolós műfaj egyik királyát újra a trónra helyezik, most éppen a newgen konzolokon, de sokan csak a szájukat húzták, hogy áhh, a Castlevania hangulat nem jön vissza...De szerintem erről a játékról... Csak szuperlatívuszban lehet beszélni. Epikus történet, állandóan bővülő fegyvertár, képességek, kombók százai, csodás harcrendszer, olyan grafika, világ, és hangulat hogy... az valami hihetetlen, hogy a fejlesztők mit bele nem pakoltak a játékba. De csak szép sorjában, kezdjük a történettel.
Gabriel, a Brotherhood lovagja ítéletidőben lovagol egy kis falu felé, ami az utolsó ember lakta település Pán erdeje előtt. A telihold és a villámok felvillanásánál is alig látni az utat. A településhez érve viszont nem a középkori faluk szívet melengető vidékiessége látszik; széttépett falusiak, nők és gyermekek vérbe fagyva, kaszás parasztok küzdenek a Lycanthrope szörnyetegek ellen. Gabriel is beszáll a harcba (mi meg megtanuljuk, hogy az elkövetkezendő időkbe a kontroller melyik gombjait nyúzzuk majd szét) és a láncos keresztje ellen semelyik szörnyeteg nem képes megállni. Pár üvöltésben és vérfröcsögésben gazdag perc után Gabriel az utolsó szörnyet is takaros halomba aprította, majd megremeg az óriási, erdőre nyíló fakapu; valami közeleg... Mielőtt még bárki bármit is tehetne, egy hatalmas farkasszerű lény töri át a kaput, tovább gyarapítva a halott falusiak számát. Gabriel megmarkolja a keresztjét és a szörnyeteg felé indul...
A kis beszámolóból (ami egyben az első pálya is egyben) kiderül, hogy itt nem egy Hello Kitty Universe klónt kapunk; ez itt egy véresen komoly középkori dark fantasy világ, farkasemberekkel, ghoulokkal, vámpírokkal és még sok száz egyéb szörnnyel. Gabriel a világ megmentéséért küzd fáradhatatlanul, amit a Pokol szörnyei igyekeznek ellepni, és Isten magára hagyta az embereket. A rend és a béke visszaállításáért egy Brotherhood nevű szervezet küzd, ami mágiával és egyéb szörnyölő készülékekkel felvértezett Testvéreket és Nővéreket jelent. Gabriel is a Brotherhood tagja, egy rendkívül magasan képzett harcos, aki egy legendás fegyvert forgat, a Combat Cross-t. Gabriel egy komplikált személyiség, éjszakánként rémálmok gyötrik, küzd a saját démonaival, és nem tudja magát túltenni felesége halálán, akit a szörnyek öltek meg. Védi a gyengéket, gyűlöli a szörnyeket, és folyamatosan erősödni akar, hogy megküzdhessen a Dark Lord-dal, a pokoli szörnyek urával, aki jó eséllyel maga a jó öreg Lucifer.
A játék a hack'and'slash stílusba tartozik, jó sok fejtörővel, és ugrálással megtámogatva. A harcrendszer nekem nagyon tetszett - alaphelyzetben a Combat Cross-szal harcolunk, a lánccal magunkhoz ránthatjuk vagy szeletelhetjük a szörnyeket. Aztán ahogy haladunk előre újabb és újabb fegyverek és kombók nyílnak meg előttünk, amire nagy szükségünk lesz - egyre többen és többen jönnek ellenünk, a főellenfelek meg csak nőnek. Szert teszünk már rögtön az első pályán a felszentelt tőreinkre, amivel az ellenfeleket biztonságos távolból tudjuk bántani, majd jó pár fejezettel később a tündérkékre, a démon kristályra és végül a szenteltvízre. Mindegyik nagyon erős, és velünk együtt fejlődnek, kapnak új képességeket, például a tündérkék a kábítás mellett robbannak is, a tőreink meggyullasztják az ellenfeleket, a szenteltvíz pedig pajzsot von körénk. Természetesen a Combat Cross is fejlődik, applikálunk hozzá először is egy kampót amivel tudunk majd a kijelölt helyeken lengedezni, a lánc később tüskés lesz, majd legvégül egy karó kerül rá a vámpírok elleni harchoz.
A játék 14 GB, tehát két DVD-n foglal helyet. Ez két ok miatt van. Az első az, hogy a játéknak, még csak akkor is ha végigrohanunk és nem gyűjtjük össze az elrejtett ékszereket, jegyzeteket, akkor minimum harminc óra. Ha viszont minden pályán mindent összeszedünk, megodjuk a Challengeket, és mindezt a legnehezebb fokozaton (ami eleve elvár egy végigjátszást) akkor ezt az időt könnyedén 80-90re lehet emelni. Ami rengeteg szórakozást biztosít. A másik, a textúrák gigantikus mérete. Az még hagyján, hogy millió meg egy pálya van, de az, hogy ezt olyan grafikával tolják az arcunkba, hogy az állunk a padlón csattan, az viszont észbontó. Lehet beszélni a Crysisról, meg mindenről, de ebben itt egy olyan motor van, hogy a víz (és vér...) cseppek száz irányba pattannak szét, a növények sosem látott kidolgozással és szépséggel vannak ábrázolva és mindenfelé fénypászmák, fények csillognak... Lélegzetelállító.
Persze, semmi sem tökéletes. Itt inkább a hülyeség miatt; a második titán akit lecsapunk, az már olyan brutálisan nagy, hogy az teljesen komolyan vehetetlen. Na meg a mód is ahogy kinyírjuk. A Zene se tűnik ki nagyon, nekem voltak pillanatok amikor kifejezetten nem tetszettek a felcsendülő dallamok. A másik a gyűjtőszenvedély; ha nem úgy állsz neki a nehezebb fokozatoknak, hogy itt bizony a túlélésért mindent össze kell gyűjteni, akkor bizony az ötödik pálya közelében elakadunk, mert olyan eszetlen lesz a nehézségi szint. Sajnos sok a bug is, meg a beakadás, néha Gabriel gyönyörűen képes fennakadni tárgyakon mi meg csak nézünk milyet brékel egy kavics tetején állva. A másik ami nem tetszett az a társak rendszere. Néha kapunk valakit aki mellettünk áll a harcban, de nem csinál semmit! Főleg a játék közepe felé idegesítő, hogy mindenhol vámpírok és élőhalottak, a bácsi meg csak bárgyú mosollyal és az ezerszer hallott mondatokkal ismételgetni.
Ezektől az apró hibáktól eltekintve egy nagyszerű játékkal van dolgunk, nagyon ajánlom minden xbox és ps tulajdonosnak hogy szerezze be.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése