
A
Prey első része elég hánytatott sorsot járt be, mire a pocokra került. Sok készítő kezén ment át, sok
közüllük mára felbomlott. A
Human Head Studios csapata sok időre eltűnt a
Prey első részének kiadása után, és csak a közelmúltban jelentették be, hogy készül a
Prey 2. része (az emberek nem kis meglepetésére). Ami még meglepőbb, az az, hogy a
Bethesda is
csatlakozott a projekthez, és ettől egyből sok feltételezés kapott szárnyat. De mit is várhatunk a
Bethesda közreműködéséből, és a
Human Head Studios lelkecs csapatától? A válasz mindjárt érkezik:
Trailer:
A
játéban Killian Samuelst alakítjuk, aki nem más mint egy
légimarsall, akinek repülője egyik útja során egy gömb alakú (mostantól
Sphere-nek hívom, mint a játékban) idegen űrhajóba ütközik. Ezt természetesen csak mi éljük túl, és ott találjuk magunkat a
Sphere belsejében. mindenhol halottak, némely idegen némely ember, fura lények szaladnak
Killian felé, össze vissza lövöldöz mindenki, teljes a káosz.
Megpróbálunk fegyvert rántani, de elkapnak minket, és a kép elsötétül. Ezek után
hosszú idő múlva térünk csak magunkhoz, egy kis extrával megspékelve:
emlékezetkiesésünk van!

A dolog olyan súlyos, hogy szinte semmire sem emlékezik múltjából, hogy honnan jött, mi volt a foglalkozása,
vagy hogy hogyan és miért került oda, ahol most van. Mint minden amnéziásnál, természetesen ő is kutatni kezdi múltját. Ehhez természetesen nem kevés

erőfeszítést kell tennie, és akkor a körülményekről nem is beszéltem még. Hamarosan
Killian rádöbben, hogy
most már környezete, bár most is tele van
űrlényekkel, megtűrik őt, és nem ellenségesek vele szemben. Ez annak köszönhető, hogy az alatt az idő alatt ami kiesett neki, ő egy
fejvadász lett egy teljesen idegen bolygón, ahova
valószínűleg a
Sphere szállította el. Pontosan az Exodus nevű bolygóra kerültünk, azon belül is
Central City nevű, különböző fajok lakta
metropolisba, ahol tevékenységeinket végezzük. Ezalatt több idegen fajjal fogunk kontaktust létesíteni, és
múltunk megismerése érdekében sok érdekes kalandban kell majd részt vennünk.

A játék az
open world mentalitással fog készülni (szinte mondhatjuk hogy ez a
Bethesda egyik hozománya), tehát
valószínűleg a játéktér szabadon bejárható lesz, amit egy ilyen környezetben nem kis dolog létrehozni. A várost természetesen a saját előnyünkre fordítjuk, ugrálunk a
felhőkarcolók közt, szinte már
Mirror's
Edge szintű ugrásokat lehet majd végrehajtani. Természetesen egy
fejvadásznak (pláne egy
űrlényekkel teli városban) sok leleményes fegyverrel és
eszközzel kell rendelkeznie, például a
Bóla, ami a célpont lábára tekeredő ostorszerű szerkezet, ideális ha élve kell elfogni a célpontot.

Ott van egy
antigravitációs generátor, ami arra jó, hogy a fedezék mögött lévő ellenfeleket a magasba
emeli és egy ideig lebegnek, így könnyű
célponttá válva mi lepuffanthatjuk őket. Van lebegő csizmánk is, ami a hatalmas ugrásokat teszi lehetővé, illetve hatalmas akrobatikus mozdulatokat is végre lehet hajtani velük, és közben persze lőni is lehet!!!
lesz ezen kívül vállra szerelt
rakétavetőnk, és
skennerünk is, ami gondolom önmagáért beszél....

Az egyik legérdekesebb eszköz, és talán a legmerészebb is. hogy a készítők a fegyverekbe beépített automatikus
célzórendszer van. Most gondolom sokan
megkérdezik, hogy akkor mi lesz a nehéz? Ugyebár logikus, hogy egy
intergalaktikus városban a fegyverek igen csak modernek, így miért ne lehetnének automatikusan célzó fegyverek? Igen de az
ellenfelek változatossága és mennyisége miatt (illetve bizonyos fajok rendelkeznek vagy ugyanezzel a technológiával, vagy akár jobbal is), mégsem lesz egyszerű dolgunk. A játék során
folyamatosan döntéseket kell majd hoznunk, kinek hiszünk, és kinek nem, kitől fogadunk el melót, kinek segítünk és kiben bízhatunk meg. ezek a döntések hatással
leszn
ek a történet alakulására, így akár többféle befejezés is lehetséges. A küldetések változatosak lesznek, a
fejvadászaton kívül kaphatunk olyan feladatot, hogy be kell szereznünk egy adott tárgyat, menekítenünk kell valakit, vagy biztosítanunk kell egy
személy, vagy szállítmányt. Viszont ha
bukjuk a megbízást nem kell újrajátszani (esetleg a nehezebb küldetéseket a végtelenségig újrajátszani, amíg az összes hajunkat ki nem tépjük), hanem lesz majd új küldetés, és nem kell foglalkozni a régivel. Ettől függetlenül néhány fontosabb küldetés elrontása esetén részesülhetünk némi meglepetésben, mivel magunkra
haragíthatjuk munkaadónkat, aki esetleg
ránk küld néhány
fejvadászt.

Persze lesznek olyan küldetések amit mindenképp végre kell hajtanunk, mivel ezek a küldetések szerves részét képezik a történetnek. A játékba viszont nem fog bekerülni se
cooperative, se
multiplayer mód, így csak és kizárólag a
singleplayer-re koncentrálnak
a készítők, ami egyfelől nagyon bátor és nagyot is üthet, de nagyot is lehet bukni vele. Tehát a
Prey 2 nagyon sok újdonsággal kecsegtet, ami elődjénél sokkal jobb lehet, főleg hogy a B
ethesda is besegít a játék fejlesztésébe, ami azért valljuk be nagy segítség lesz a készítőknek. Tehát 2012-
ben sok érdekes kalandban lesz majd részünk, ha minden sikerül......