A Dungeon Siege 1 anno egy diablo-szerű, mész-ölsz-lútolsz játék volt, sok-sok óra szórakozással és tartalommal, valamint volt benne kooperatív oline multiplayer is. A játék 9.0 körüli kritikákat kapott, majd a Dungeon Siege 2 is megismételte az előd sikerét. Júniusban megjelent s sorozat legújabb része az Obsidian fejlesztőitől akiknek pl. A KOTOR 2-t, vagy a Fallout New Vegast köszönhetjük.
Végre én is rátehettem a kezem a 3as verziószámúra, ami ugyan alcímet nem kapott, de sok kritikát igen.
Én egy Xboxon vágtam neki a kalandnak, de persze megtehetjük PC-n, valamint PS3on is. A játék kezdetekor 4 hős közül választhatunk. A kardos-pajzsos tankunk Lucas Montbarron, az első játék főszereplőjének őse, a lándzsás, tűzdobálós féldémon csajszit Anjalinak hívják, a jó öreg varázslót Reinhart Manxnak, és az utolsó mi lenne más, mint a távolról fejbelövős-sunyulós karakter, Katarina. Mindenkinek két állása van, az egyikben az 1 az 1 elleni küzdelem kap szerepet, a másik a tömegoszlató stratégia. A képességfa nem nőtt valami nagyra. Ugyan találhatunk itt érdekes képességeket, a probléma az, hogy nem eleget, tehát pl. egy varázsló, akinek ugye varázslatok, idézések, offenzív és defenzív bűbájoknak a garmadáját kéne betéve tudnia, miért kap ilyen kevés varázslatot. Egy példa: kezdünk egy alap villámmal, a test-test elleni állásban, meg valami fekete-zöld falszerűségel (entropy magic), ami a karakter előtt végigsöpör. Jól néz ki, mit ne mondjak, de egy: teljesen hasztalan azok az ellenfelek ellen akik bőszen ütik az arcod, kettő: béna maga az erősített változat. Ugye alapból ha az A-t nyomogatod a karakter húzza a varázslatot ide-oda, ez nem igényel varázserőt. Viszont az X-et megnyomva, előjön egy erősebb formája a varázslatnak, ami nagyobbat sebez, messzebbre megy, vagy amire szükséged van viszont ez már focusba kerül. Ha elfogy a focus akkor meg vagy lőve, ugyanis abból blokkolsz, idézgetsz meg csinálsz szinte mindent. De maradjunk az entropy-nál: ha az erősebb formáját használod, elkezd körülötted megjelenni egy kör, amibe ha egy ellenfél belelép, a pofájába robban. Viszont ezzel az a baj, hogy, amint az első belelép, azonnal berobban, és mivel a katonák általában libasorban támadnak, az egész abszolút hasztalan! Mivel még csak a játék elején vagyok ezért biztos vagyok benne, hogy később még sok más skill fog előjönni, de egyelőre ez még elég gagyi. Ráadásul a játék piszok nehéz. Nagyon gyorsan el lehet jutni arra a helyre ahol egyszerre nagyon sokan támadnak, és pillanatok alatt lekajálják az életpontjaidat. Szerencsére gyorsan elérhető egy varázslat ami viszonylag rövid idő alatt meggyógyít, úgyhogy az sokszor kihúzhat a bajból.
A játék tartalmaz co-op módot is, amiben 3 barátunkkal vállvetve harcolhatunk Ehb sorsáért, online, és amennyiben konzollal rendelkezünk, akár egy képernyőn is. Igazából itt mutatja meg mit tud a játék. A többjátékos élmény szinte minden szempontból felülmúlja az egyjátékosat! Egyrészt az, hogy a barátaiddal csapod szét az életedre törők arcát, másrészt a képességek kiegészítik egymást, megmutatják az igazi erejüket, stb. Szóval tényleg, ha már valahogy, akkor így nagyon élvezetes játszani. Persze, ennek is megvannak a hibái. Olvastam, hogyha hülye a host, akkor a játékot nagyon elszúrja. Ugyanis minden a hosttól függ, ő irányítja a kamerát, ő választ a párbeszédekben, ő kezeli az inventoryt, szóval minden rajta múlik, és ha nemtudom, egy role-playes host összekerül egy vért szomjazó point-and-click őrülttel akkor valószínűleg nem lesz tökéletes az összhang.
Nagy különbség van a konzolos és a PC-s verzió között. A PC-s mérföldekkel jobban néz ki, köszönhetően nagy felbontású textúráknak és a jobb karaktermodelleknek, míg az xboxos verzió azért elég csúnyácska, összehasonlítva pl. a New Vegas-szal vagy a Fable III-mal, pedig ezek se a legszebb játékok közé tartoznak. Viszont a konzol brillírozik a többjátékos módban; egyszerűen a pajti bejelentkezik melletted a kontrollerrel, nyom egy startot, majd választ a négy karakter között, majd hopp benn is van a világban melletted, ugyanazon a szinten mint a host karija, szétosztható pontokkal és stb. A másik amiben a konzol erősít az az irányítás. Itt nagyon látszik a hogy a Dungeon Siege-t abszolút konzolra készítették. Minden a kézre áll. Például, itt a dodge képessége. A kontrolleren egyszerűen meghúzod a bal ravaszt, majd az analóg kart eltolod a kívánt irányba, a karakterünk pedig ugrik, vetődik, teleportál vagy valami. Ellenben PC-n, nyomni kell az előre kiosztott, megváltoztathatatlan gombot, tartja irányba a kurzort, valamint nyomja a bal egérgombot. Mennyivel nehezebb már! Ráadásul ha a kurzor túl közel van a képernyőhöz, a karakter nem csinál semmit, ami minimum kényelmetlen egy húzósabb csatában. Persze egy gamepad beszerzése sokat dob a játékélményen, de hát nem lehet elvárni, hogy minden játékos az egér mellett dédelgessen egy kontrollert is.A zene az könnyen felejthető, semmi különös, nem ér fel az eddig Jeremy Soule által komponált fantasy-témákhoz, de azért megadja az alaphangulatot. A grafikát említettem, az inkább pc-n jobb mint konzolon. A játékélmény vegyes. Egyjátékosban én csak óvatosan ajánlanám. Ha az első két-három órát túléled, akkor sokkal könnyebb lesz minden, mert csatlakozik hozzád egy gépi társ, aki folyamatosan veled van, ráadásul kiváló AI-val rendelkezik, gyógyít, feltámaszt, segít, használja a tárgyakat, összeszedi az elhullajtott pénzt, szóval tényleg nagyon odateszi magát, viszont addig el kell jutni és már az első minibossoknál elguruhat a gyógyszer, mert egyedül piszok nehéz.
Én azért ajánlanám ezt mindenkinek akitől nem áll távol ez a műfaj, összességében egy elég rendesen elkészített játékról van szó, néhány kisebb-nagyobb hibával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése